Lesz e rá elegendő vevő?
Tiszteletre méltó az az igyekezet, amellyel a város vezetői három fővárosi művésznek munkahelyet teremtenek. Igazán örülni azonban csak akkor tudnék, ha a helyi munkanélküliek sorsáról is hasonló vehemenciával gondoskodnának . A Krónika május 16-i számában megnyilatkozók szép és nagyívű kulturális tervet vetítettek elénk, csakhogy lesz e rá elegendő vevő? Ezt a kérdést még akkor is fel kell tenni, ha tudjuk, hogy a kultúra nem árucikk! Nem lett volna haszontalan előbb felmérést végezni az igényekről a várható befogadókészségről, amely után esetleg az derült volna ki, hogy maradjon az eddigi gyakorlat. Hogy miért aggodalmaskodom?Néhány éve annak, hogy itt az Országos Filharmóniai Társaság bérleti hangversenysorozatot tartott, ám egy idő után megszüntette, mert nem volt elég érdeklődő! Egy-egy hangverseny alkalmával csak pironkodtunk a nézőtéren , mert a színpadon közreműködő művészek létszámfölényben voltak. Történhetett ez egy olyan városban, ahol már évekkel ezelőtt zenei általános iskola működött! Szeretnék együtt örülni Kubik Annával ( akit egyébként tisztességes embernek és tehetséges művésznek tartok) és művésztársaival, ha majd az általuk elképzelt és felvázolt vállalkozás reményeiket igazolná, netán példaértékűvé válna! Aminek nem örülnék és nem lenne jó, ha példaértékűvé válna, az a csúsztatás, amely hovatovább a sajtó és némely megnyilatkozó mindennapi kenyerévé válik. A sajtó és itt nemcsak a Krónikáról van szó, azt sugalmazza nekünk, hogy a Nemzeti Színház volt igazgatója és művésztársai az alig egy éve működő kulturális kormányzat áldozatai,üldözöttei.Kormos Dénes szerint “…ha valahol egy bizonyos közeg , nem jött össze , ez a szellem nem tud mozogni, akkor teremtünk egy másikat, ahol mozoghat.”Legyünk konkrétabbak, az a bizonyos közeg,amely nem jött össze itt a Nemzeti Színház és annak kialakuló szellemi arculata.Csakhogy, Kubik Anna néhány sorral lejjebb azt mondja: az utóbbi 5-6 évben nem érezte jól magát a Nemzetiben. Hasonlóan nyilatkozott Bubik István is néhány hete, pedig mindketten a legsikeresebb, legtöbbet foglalkoztatott művészei voltak a Nemzeti Színháznak. Lehetne még sorolni a példákat és a nyilatkozatokat, amelyek egyértelműen a színházi élet válságáról szólnak, dehát ez a válság nem egy éve kezdődött. Ezt készséggel elismeri Csiszár Imre is, amikor azt mondja: “miközben ez az önlevünkben fővés történik elfelejtünk beszélni,szöveget tanulni, mozogni, elfelejtünk sok mindent a szakmáról.” Aztán beszél a Nemzeti Színházban évek óta (!) “haldokló” művészekről, ami ugye ellentmond annak a feltevésnek, hogy a nép-nemzeti eszmétől fuldokolnának jeles művészeink!