Éles Mihály blogja

Nézem a fát a falon,
zöldell mint nyáron az udvaron.
A zöld leveleken nevek,
egytől egyig elevenek.
Ám a zöldek között egyre több a barna,
a neveken túl az arcuk halványulva.
Látom az embert is az egykor zöld (!) barnán,
még a farsangi derűt is – némelyek arcán.                                    

Nézem a fát a falon
együtt a húszévi sokadalom…
Ez a fa épp csak húszéves
s máris milyen terebélyes.

De jönnek még évek ötven, talán száz is
meglehet, rajta lesz majd unokánk is!
Ez a fa az élet fája
s a közös emlékezet táplálja,

és csak addig marad fönn, a zöld is meg a barna
míg lesz ki az emléket a lelkében hordozza!