Éles Mihály blogja

Alighanem szelet vetett a tiszaújvárosi önkormányzat a millenniumi emlékmű pályáztatásával, mert a vihar előszele vagy mondjuk úgy, hogy szellői már cirógatnak is. A jelek azt mutatják, hogy még mindig nincs új a Nap alatt, még mindig nincs meg a képesség, a készség a közös akarásra, legyen bár az ügy magasztos, esetleg nemzeti!
– „Véget kellene már vetni a gigantomániának”, ,,…döbbenetesen magas…” tudniillik az emlékmű ára. Vagy egy másik „Nekem először is csak akkor tetszik valami, ha tudom mennyibe kerül.” – Világos beszéd, elvégre mindennek van ára – mondhatnám, de nem mondom, mert egy emlékműnek, pláne egy millenniumi emlékműnek nem lehet ára, csak értéke lehet. Ez az érték pedig az elmúlt ezer vagy ezerszáz év – minden keservével (véres háborúival, testvérharcaival, legázolt szabadságvágyával), és kevéske örömével. Ez az érték olyan érték, amely nem konvertálható sem forintra, sem dollárra, de még euróra sem. Ne tekintsük tehát ezt az emlékművet holmi vásári portékának, amire kedvünk szerint alkudozhatunk is. Adjuk meg az ünnep méltóságát, ünnepeljünk és örüljünk annak, hogy még meg van – eleinknek köszönhetően – az életterünk, hogy még itt vagyunk!
S most szeretnék néhány gondolatot fűzni a „Gondolatok a Millenniumi Emlékműről” című, Koscsó László grafikusművész által jegyzett íráshoz. A szerző néhány bombasztikus megállapítása késztet megjegyzésre, reagálásra. Pató Károly alkotásáról ilyeneket ír: ,,…megépülésével híressé teszi a várost, később megjelenik hazai és külföldi művészeti kiadványokban, lexikonokban, Tiszaújvároshoz köthető alkotássá válik, igazából ez szolgálja Tiszaújváros érdekét!” Nem folytatom. Végre van egy ember, aki tudja és ki is mondja, mi kell Tiszaújvárosnak, mitől válik híressé, mi szolgálja az érdekét! Szép kis kortesbeszéd, de ebben a helyzetben nem helyénvaló, mert kirekesztő! Azt sugallja ugyanis, mintha a többi pályázattal nem történhetne meg ugyanez. Mintha a többiről nem készülhetne képes kiadvány vagy lexikon címszó stb.
A művész úr nem a levegőbe beszél, mert megosztja velünk a lektorátus elmarasztaló véleményét is a többi pályázatról. Íme a szakzsűri véleményének summázata Józsa Lajos Hármas dombjáról: ,,…szellemiségük távol áll a millennium eszméitől.”
Tiszteletben tartva a lektorátusi véleményt, volna egy megjegyzésem: tekintve, hogy a hármas domb vagy hármashalom honfoglaláskori szimbólum, mégis csak találhatnánk valamilyen kapcsolódást Szent István királyhoz. Persze, ha nagyon akarnánk!
Végezetül még egy gyöngyszem az írásból. „Nem tudom hogyan lehet emlékezni, illetve kegyeletet leróni egy háromszög alapú gúlánál, vagy (…) a dombtetőn álló szobornál.” – Pedig igen egyszerű művelet kedves művész úr, mert még én is tudom a megoldást: Csak fel kell battyogni a dombtetőre és kész!

Éles Mihály 1999.11.01.

„A közműveltség szent ügyének Terhét hordá a női váll…”

(Tompa Mihály: Lorántfi Zsuzsánna emlékezete)

A magunk mögött hagyott évszázadok egyike sem mondható örömszerző századnak, különösen nem a most búcsúzó, a két világégéssel és a legázolt forradalommal. Az utolsó hónapjaiban azonban mégis hozott valami jót, valamit, amitől jobb kedve kerekedik az embernek. Tiszaszederkény  megkapta  történelme első köztéri szobrát! Most hangsúlyosan jó Szederkényinek lenni, a század- és ezredfordulót megérve, részesévé válni – egy ember életében ritkán adódó szertartásnak a szoboravatásnak. A szobor – nekem a szobrok szobra – Lorántffy Zsuzsannának állít emléket. Azon túl, hogy az Ő akaratából éledt újra Szederkény haló poraiból, róla elmondhatjuk megmásíthatatlanul, hogy a magyar művelődés- és oktatástörténet nagyasszonya, korának egyedül álló jelensége. Szellemiségének  lenyomatai fellelhetőek nálunk éppúgy, mint némely szomszédos településen. Mélyen vallásos hitben gyökerezik, – „támasztógyökerei pedig tudomány, rend, szellem, erkölcs …”. A rend (a külső és belső rend harmóniája), a jellemtisztaság, a cselekvő jóság, mára már jobbára felejtett fogalmak! Mégis azt gondolom, hogy a szobrot és épített környezetét ennek a szellemiségnek kell körüllengenie. Kegyhellyé kell válnia most és mindörökké, hogy aki közel kerül hozzá vagy megérinti érezze: megújul, megigazul. Tekintsünk a szoborra úgy mintha élne(!), simogató, féltő szeretettel s e ragaszkodó, óvó szeretet  kísérje át a jövő évezredbe is. Jöjjenek hát, örvendezzünk együtt, legyünk várakozó tanúi ama meghitt, szép pillanatnak amit a költő, Tompa Mihály így villant elénk: „S most – a dicsőnek képmásáról Hulljon le a rejtő lepel!”
Tiszaszederkény, 1999.augusztus.
Éles Mihály

Tisztelt Szerkesztőség!

Elégszer írtam levelet a Leninvárosi Krónikába és más, országos terjesztésű lapokba is. Jó ideje már annak is, hogy abbahagytam. Most azonban ismét késztetést érzek a levélírásra. A Steinerné Vasvári Éva képviselő asszony által jegyzett írás mélyről jövő, már-már lincshangulatot tükröző érzelmeket váltott ki néhány levélíróból. Ez döb­bentett meg, ez adta kezembe a tollat! Értetlenül állok a jelenség előtt. Vajon kinek szól ez az indulat, ez az üzenet? Ennek a törékeny, kedves asszonykának talán? A kormánynak? Vagy mindenki­nek aki másképp gondolja?

Mindenekelőtt a kormánynak szól! Gyermetegség pedig egy alig hat hónap­ja működő kormányon számon kérni mindazt, amit az előző kormány négy éve alatt senki nem kért számon (mun­kanélküliség, Bokros csomag stb.). Ez a kormány most olyan szervezett (blokád) nyomás alatt áll, hogy mozdulni is alig tud. Az pedig tudott dolog, hogy “gúzs­bakötve” nem lehet táncolni.

Ennek a kormánynak csak az a „ba­ja”, hogy tisztességesen akar kormá­nyozni.

Tisztessége tetten érhető, a gyermekes családok felemelésére tett intézke­désében A gyermekeket támogatja, no­ha tisztában van azzal, ezek a gyermekek 10-15 év múlva lesznek csak vá­lasztópolgárok. Tisztesség – sandaság, jelen és múlt! E szópár aligha zavarja a levélírókat. A képviselőasszony írása csak egy kis szikra volt a gyúl anyaghoz! Ürügy!

Nézzük meg közelebbről az egyik írást.   – ,,Az írásra a Fidesz képviselő múlt heti számtanpéldája motivált” – írja B. S. -né és nyomban el is fe­lejti a motivációt, mert másról ír. Ír a 40 pontos választási ígéretről, a nyugdíja­sok átejtéséről, a Nemzeti Színház áthe­lyezéséről, majd a Metró meg nem épí­téséről. „Kit érdekelnek a milliárdok?” teszi fel a kérdést, mintha nem értesült volna arról, hogy a két utóbbi intézke­dés éppen a milliárdok elherdálását aka­dályozza meg.

Nem gondolom, hogy akár a kor­mány, akár Steinerné Vasvári Éva képvi­selő asszony az én védelmemre szorulná­nak. De azt határozottan vallom: a tisz­tesség úgy kívánja; hogy ennek a kor­mánynak is – úgy, ahogy az előzőnek – meg kell adni az esélyt, a lehetőséget a bizonyításra. Ehhez bizony türelem – anyai türelem szükségeltetik. Ezért emeltem szót, erre hívnám fel a jövő re­ménybeli levélíróinak figyelmét is.

(Megjelent: Tiszaújvárosi Krónika, Agora rovat, 1998 ősze.

ÉLES MIHÁLY

“Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?”- Babits Mihály: Petőfi koszorui

A költő szelleme valóban visszatért néhány meghitt pillanatra, a tiszaszaderkényi művelődési házba március 13-án, a forradalom évfordulóján. Az emlékműsor nézői joggal hihették, hogy ez a megemlékezés Petőfiről szólt:. Ebben persze nincs semmi kivetnivaló hiszen jelképe, a forradalomnak. Előidézője, motorja, éltetője volt annak a – békésen forrongó – március 15-ének.
Ez a garabonciás kamasz-zseni, ez a világcsodája, akiben a szavak és tettek olyan harmóniában voltak egymással, aki költészetével égbe tudta emelni az egyszerű, elnyomott embert és porig tudta alázni a dölyföt, a zsarnokságot. Ezt a lángelmét a mindenkori hatalom – lett légyen az kemény zsarnokság vagy puha diktatúra – megsejtve a nagy lehetőséget a manipulálásra , lobogó fáklyaként emelte magasba, csak éppen szellemétől irtózott, félt – joggal!
“Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal hozza koszorúit” — írja Babits, a fent idézett versében.
Petőfi és társai által megfogalmazott és képviselt eszme, mindenkor erősebbnek bizonyult, átsütött, átfénylett az elsötétítő fortélyokon, mindig megtalálva azokat, akiknek szólt az üzenet! Ez a tiszta,igaz üzenet jutott most el hozzánk is, ezt idézte meg Závori Andrea előadóművésznő és tizenéves társai.
Závori Andrea művészi tisztességgel, komolysággal (és nem rutinnal), segítői, szereplőtársai – élettapasztalat híján félszegen, gátlásokkal küszködve, de fegyelmezetten működtek közre. Itt meg kell néhány gondolatra állnom, mert volna a témától eltérő, de valahol mégis összefüggő megjegyzésem;
Ezek a félszeg, gátlásos gyerekek nem gyengébb képességűek a hasonló korú, de más környezetben nevelkedő társaiktól, csak éppen, ha a könyv után nyúlnak – a polcon nem találnak könyvet, lexikont, vagy hanglemezt. Örvendetes azonban, hogy elindult valami… Vannak akik nem nyugszanak bele a jelen helyzetbe – ami valljuk be, az elmúlt évtizedek terméke – változtatni akarnak. A homályt eloszlató lámpások kívánnak lenni; de nemcsak fényt, hanem melegséget is árasztva magukból. Ebben jó partnerra találtak Závori Andrea művésznőben.
A megemlékezés a templom előtti térre volt tervezve — a Jánosi népzenei együttes “toborzójával” indult volna a műsor – de az időjárás közbeszólt. Így korlátozódott az előadás, a kicsiny színpadra és a kicsi, de megtelt nézőtérre.
“A vezérmotívum, amely vissza-visszatért a műsor folyamán: A költő visszatér című rockopera részletei felvételről. A gyermekektől hangzott el a magyar nemzet kívánsága: “Legyen béke, szabadság és egyetértés / Egyenlőség, Szabadság, Testvériség.”

Majd a Nemzeti dal, a XIX. sz. költői című költemények a mához is szóló üzenetekkel. Ady, Vórösmarty; Kölcsey intelmei hangzottak el a művésznő és a gyerekek tolmácsolásában. Szilágyi Domokos megrendítő sorai: a Végről! A drámai kép a futó civil őrnagyról, ahogyan szembefordul- a kozák pikával – sokáig nem feledhető!…
„…lihegve fordult vissza. Már / ha itt vagy: hát szemből Halál”
Hallottuk Kossuth lelépését a kormányról, átruházva a hatalmat Görgei tábornokra – a tábornok kétségeit, tépelődéseit a nemzet jövőjét és persze egyéni sorsát illetően “…milliók árulással fognak vádolni.”
A tavasz, az öröm, az ifjúság forradalmi mámora odalett. A megszeppent, gyáva, osztrák térdre alázkodott Varsóban a zsarnoktársa előtt. Hogy aztán kegyetlen bosszút álljon azon a nemzeten, amelyik megelégelte az önkényt és fel merte emelni a fejét, ki merte egyenesíteni a gerincét …

„A cölöpök nem voltak magasak, a kivégzettek lába alig volt harminc centiméternyire a földtől …messzebbről nézve, úgy tetszett, mintha csak sorban állnának …
Egyiknek az arcán sem volt a félelemnek, vagy a kétségbeesésnek legkisebb nyoma sem.”   BEVÉGEZTETETT!
A megemlékezést a Jánosi együttes zárta, a megveretés után, az elnyomás éveiben keletkezett dalokkal, majd zárószámként a Rákóczi-indulónak azt a változatát adták elő, amelyet még Liszt Ferenc is játszott!

“De tudjátok, míg magyar él, Petőfi visszatér.” – Páskándi Géza

ÉLES MIHÁLY
(Megjelent: Krónika, 1992. március)

Kezembe került az Önkormányzat ad-hoc bizottságának a város címerére vonatkozó javaslata, amely 756/ .1991. sorszámot viselt.
A hárompontos javaslat a) pontjával van bajom! Javaslat : Amennyiben megfelelő történelmi szemléletű címert akarunk, akkor javaslatunk a következő: — Szederkény középkori pecsétjéről alkalmazható: a kardot tartó kar. a háromágú korona, egy vagy két hatágú csillag. Hogy is van ez?! Tehát, ámennyiben az önkormányzati testület erre szavaz akkor elorozza Tiszaszederkény jelképét visszamenőlegesen a középkorig, miután már Tiszaszederkényt végleg törölte a térképről!
Shakespeare-i gondolat: a  gyilkos          meggyilkolt koporsója mellett nőül kéri a friss özvegyet!

Tisztelt Szerkesztőség!
Augusztus 11-én, közel hetvenöt perces adásban mutatta be Tiszaújvárost az MTV Főtér című műsora. Tudósítás történt levegőből, vízről és szárazföldről. Madártávlatból láthattuk a panelházakat, vagyis a múltat, pontosabban a közelmúltat és az új építésű kertvárosi házakat — a jelent és a jövőt. Ez a település azonban nem ötvenéves múlttal rendelkezik, hanem többszáz éves múltra tekint viszsza. Szederkény városrész szerves része Tiszaújvárosnak — mondhatjuk az őse, melynek földjéből nőtt ki. A tiszaszederkényi városrészről azonban „se kép, se hang” az adásban. Elhangzott ugyan kétszer is a név, egyszer Józsa Lajos mű vész utal rá, majd egy családban, a hurkatészta készítésével kapcsolatban. Úgy gondolom, ettől többet érdemelt volna ez az Árpád-kori település. A város már rövid ideig viselte a Tiszaszederkény nevet, ezért is kaphatott volna néhány műsorpercet. Ez jó alkalom lett volna arra, hogy százezrek, esetleg milliók szerezzenek tudomást létezéséről. Nem történt meg, ez több mint figyelmetlenség, ez bűnös mulasztás volt!
Üdvözlettel:
Éles Mihály

Kedves Éles Minály!
Mondandóm bevezetőjeként meg kell köszönjem olvasói levelének bár elkeseredett, de tisztességes hangját, ami nem mindig volt jellemzője az MDF-beli állásfoglalásoknak. Igy például kedvetlen emlékként még ma is őrzöm a tavaszi választásra átírt SZDSZ-plakátok egyikét amelyen MDF-ügyködő(k) azzal vádolt(ak), hogy annak idején, mint újdonsült város tanácstagja, a Leninváros név szülője én voltam. Akkoriban az ízléstelen hazugságokra nem válaszoltam, most is csak e levélváltás ürügyén említem meg, hogy ama első városkeresztelő után – igaz, gyávaságból más indokkal, de a valóságban az új városnév miatt – akkori, és esetleges későbbi tanácstagságaimról lemondtam.
Továbbá azt is meg kell említenem, hogy 26 éven át Tiszaszederkény állatorvosa voltam, és hiszem, hogy e hosszú idő alatt érzékelhető volt a falu- és emberszeretetem. Amiből egyenesen következik, hogy e kedves, ősi településnek rosszat ma sem akarhatok.
A nagyipar és általa a város a kedvező vízföldrajzi és geológiai viszonyok miatt települt erre a tájra. Építményrendszere azonban nemcsak Tiszaszederkény, hanem Tiszapalkonya, Oszlár, Sajószöged és Sajóörös egykori közigazgatási területéből is kihasított kisebb-nagyobb darabot. Hogy pontos legyek : Tiszapalkonya területéből többet, mint a szederkényi határból, amiből az is következhetne, hogy Palkonya is igényt tarthatna a városnévre, városunk azonban, noha e kedves falucskák gyűrűjében épült, egyik településsel sem azonosítható. Bár az önkormányzatban, az SZDSZ abszolút többséget élvez és így szinte minden kérdésben egyedül is dönthetne, vélem, érzékelhető, hogy egyik képviselője se kerget pártérdeket: ki-ki legjobb tudása, lelkiismerete szerint áll döntéseiben erre vagy arra az oldalra. Ami gyakorta azt jelenti, mint például ,városnév eldöntésénél –
egymás ellen szavaznak
az SZDSZ-beliek. És ezt figyelembe
véve a más városok önkormányzatban érzékelhető pártviaskodást, minden városlakót megelégedéssel tölthet el.
A november 8-i önkormányzati ülés egységesen csak a városnév megváltoztatásának szükségességét mondta ki, de a névválasztást, a döntés jogát önmagának fenntartotta, gyakorlatilag a városlakókra bízta. És hogy ez a véleménykérés a költségkímélés érdekében nem népszavazással hanem levelezőlapos megkérdezés rnódszerével történt nem változtat a tényeken a beérkezett 4424 szavazatból Tiszaújváros 2084. Tiszaszederkény (bár a bizottsági ajánlás ezt a városnevet sugallta a levelezőlapon_) csak 1727 szavazatot kapott. Mindennek eredményeként — volt légyen bármelyik képviselőnek bármiféle véleménye — jogosan más nevet nem választhatott.
Mindez természetesen nem jelentheti azt, hogy a falu ne őrizhetné meg a továbbiakban is ősi, gyönyörű nevét Mint ahogyan Budapest közigazgatási határain belül például Újpest, Zugló, Óbuda, stb. a holnapokban is Újpest, Zugló. Óbuda marad.
Végezetül, kedves Éles Mihály néhány tárgyi tévedésére hívnám fel figyelmét.
1. Elítél, mert hozzászólásomban nem volt semmi ceremónia, ünnepélyesség, csak szürke (reménykedem: tényszerű) hétköznapiság.
Gondolom, az önkormányzat nem ünnepi beszédeket, hanem esetleg szürke, de mindenképpen igazságos, logikus érvelést vár el a képviselőktől. A harsogó szónoklatok elmondását az elmúlt hónapokban a Parlamentben gyakorolták.
2. Csak félrehallásból születhetett apróbb hiba, de el kell mondanom, hogy én nem Tiszaújvár hanem Tiszaújhely városnévre szavaztam a levelezőlapon. De hát ez, ízlelgetvén önmagamban a felsorolt kínálatot, szívem joga volt.
3, Nem hiszem. hogy a képeslapos megjegyzés a képviselőkre olyan hatást gyakorolt, hogy annak révén 12 dühös ember született. Gondolom a véleményalkotásban Váradi József okos érvelésének nagyobb súlya volt.
4. Befejezésként annak kijelentését is megkockáztatom, hogy a város lakosságának jelentős százaléka nem a Tiszaszederkény városnév, hanem a Tiszaszederkény városnevet zászlajára tűző, de helyi megnyilvánulásaiban is szélsőséges megoldásokat felvonultató MDF ellen szavazott. És ezért a véleményért a véleményt tükröző számszerű vereségért a képviselő testület felelőssé ugyebár nem tehető.
Kedves Éles Mihály! Szeretném ha leírt mondataimat és bennük érveimet nem ellenséges üzenetként értékelné. Hiszem, hogy ön abból a táborból azon kevesek közé tartozik, akiknek elképzelésében az enyémhez hasonló álmok élnek egy tiszta erkölcsű, szabad hazáról.

Tisztelettel:
Zabos Géza

Tisztelt Szerkesztőség!

Ez év tavaszán e hasábokon egy rövid dolgozatban már elmondtam véleményemet a város elnevezésével kapcsolatban. S mint ilyen érdekelt, örömmel mentem az önkormányzat tiszteletteljes invitálására az önkormányzati ülésre. Az első napirendi pont: állásfoglalás a város elnevezéséről. Elégedetten dőltem hátra a székben, azt gondolva, hogy most mégis csak történelmi pillanatnak leszek, leszünk tanúi.
Mint a velünk élő történelemben járatos polgár gondoltam, hogy most a legidősebb városatya fogja visszaadni ünnepi beszéd kíséretében a városnak azt a nevet, amelyet húsz éve otromba gyalázatossággal vettek el tőle. Örültem is amikor a legidősebb városatya, az általam eddig tisztelt Zabos Géza bácsi emelkedett szólásra. De jaj! Szólásában semmi ceremónia semmi ünnepélyesség, csak szürke hétköznapiság. Előadta, hogy a közvélemény alapján két városnév, Tiszaújváros és Tiszaszederkény közül kell választani, bár ő Tiszaújvárra adná a voksát, de hát … Érvényesüljön a népakarat, legyen a város neve ezután Tiszaújváros. Eddig a várva vart „ünnepi beszéd” s utána a döbbenet. Kisvártatva előállt egy ifjú bárd, tisztelt kollégám Lázár Jóska. Első nekifutásra egyetértve Géza bácsival, miszerint neki is a Tiszaújvár imponál (csak nem közös gyermek?) de hát … Legyen a város neve Tiszaújváros, végtére is Tiszaszederkény elég távol van az emeletes házaktól és ő még nem is látott olyan képeslapot, amelyen Tiszaszederkény falu városként szerepelne. Ez bizony gránitkeménységű érv, kikezdhetetlen igazság, ilyen valóban nincs és nem is volt.
Ezután már hiába hivatkoztak néhányan a történelmi múltra!
Hiábavaló volt Nagy Lászlónak azon kijelentése, miszerint nincs igazuk azoknak, akik azzal érvelnek, hogy a városnév hosszúsága negatívan befolyásolja a környező nagyvállalatok külföldi megítélését. S ő, személy szerint e szép és történelmi Tiszaszederkény névre fog szavazni. Dr. Lantos-né igyekezett menteni a menthetőt, hogy ha ez a település megért csaknem ezer évet ezzel a névvel, akkor megérdemli, hogy esélyt kapjon a következő ezer évre is. De a tizenkét dühös embert ez sem rendítette meg, ők a képeslap-koncepciót kedvelték meg és punktum! Legyen a város neve ezer évekre Tiszaújváros!
Csalódott szomorúsággal álltam fel a kényelmes székből és elhagytam a termet.
Íme, beérett negyven év elvetett magjának a gyümölcse. A fiatalok úgy szavaztak ahogyan szavaztak, nem róhatjuk fel, nem bánthatjuk meg őket, hiszen nem az ő hibájuk. De hát, kedves, tisztességben megőszült Géza bácsi, csak ennyi lenne az affinitása történelmi múltunkhoz?! Hölgyeim és Uraim! Ez történelmi pillanat volt. Önök most elfogadtak és megerősítettek egy húsz év előtti döntést, miszerint Tiszaszederkénynek nincs helye Magyarország térképén. Gratulálok! Kelt, Tiszaszederkényben 1990. november 22-én este.