Éles Mihály blogja

Október kettő a születésed napja,
éltessen az Isten drága kis Pannuska!

Éltessen az Isten sokáig kedves Hugicám,
ne csak szülinapodon, de mindig-mindig légy vidám!

Kezemben tartok egy frissen megjelent szép kivitelű könyvet, a címe: Szederkényi töredékek . A cím önmagában is zaklatottságra, félbehagyottságra, töredékességre, utal. S ez így van jól, ez fejezi ki ugyanis hűvös tárgyilagossággal történeti múltunk kínkeserveit. Mert “kínkeserv” a századok folyamán Szederkénynek is bőven jutott! Íme a teljesség igénye nélkül: Kétszer porig égették; 1812. nagy marhavész; 1813. nagy árvíz: részlet az akkori jegyző Lukács József feljegyzéséből: … “kimondhatatlan károkat vallottak nemcsak a szederkényiek, hanem más szomszéd vidékbeliek is: úgymint ökreikben, lovaikban, szekereikben, szemes és kévés életjeikben,melyeket mind a Morotván hozott a nagy viz: haltak akkor sokan emberek, gyerekek és pásztorok, a vizbe mivel nagy hirtelenséggel rohant, mindenfelé sokan füzfákon, házak tetején és egyéb épületek tetején maradtak meg életben.Egyszóval ezen időben olyan árviz volt, melyhez hasonló soha emberemlékezet óta nem volt.” A következő évben a jég verte el a határt; 1829-ben erős földrengés; 1830-ban marhavész plusz árvíz; 1831-ben földrengés és kolera 150 életet követelve.1855-ben árvíz; 1873. kolera 96 áldozattal. Ezek a szikár tények, amelyeket Kalydy Miklós lelkipásztor úr tár elénk ebben a monográfiában. Nekünk – “utókornak” – már csak el kell olvasni s elgondolkodni… Kalydy Miklós lelkipásztor úr – ezerkilencszázötvenháromtól – huszonkilenc éven át szolgálta a szederkényi református gyülekezetet.Fontosnak tartotta a falú történeti múltjának kutatását s annak közzétételét is. Nyolcévi kutatómunka után ezerkilencszázhatvanegyben fejezte be a monográfiát s helyezte el a Sárospataki Református Kollégium Levéltárában. S miért csak most kapott nyilvánosságot az írás vetődhet fel a költői kérdés? Vegyük figyelembe és fogadjuk el válaszként a Prédikátorok könyvéből ismert igerészt miszerint – “mindennek szabott ideje van” . – Ez az idő most érkezett el! Nevezhetnénk ezt a könyvet a Gondviselés könyvének is. Csakis a Gondviselés akarhatta, hogy egy időben egy helyen legyenek azok a jóakaratú emberek akik szavak nélkül is szót értenek egymással. A Gondviselés műve lehet az is, hogy annyi meddő év után a szederkényi fiatalok fontosnak érzik, missziónak tekintik a múlt megismerését, a hagyományok, népszokások ápolását, továbbéltetését. A Tiszaszederkény Kultúrájáért Egyesületről beszélek és név szerint annak két kigondolójáról: Jézsó Éváról és Jézsó Gáborról. Érték teremtő munkájukat elismeri, támogatja az önkormányzat mint ahogy e könyv kiadását figyelemmel kísérő Bráz György polgármester úr is. A könyv bemutatója szeptember 16-án, kedden 17 órakor lesz a szederkényi templomban.
2014.szeptember 11.
Éles Mihály
Tiszaszederkény Kultúrájáért Egyesület

Ma fordított lesz a napunk ! –
No nem úgy ,hogy este lesz a reggel!                                         A nap ma is keleten kel fel.
Csak mi,  akik itt vagyunk csináljuk a mókát,
összekutyulva mindent: – játsszuk a kelekótyát.
A valóvilágra fittyet hányva, fordítunk egyet  a napon,
mert nekünk ma mindent lehet : hisz kezünkben van a hatalom!
Így lesz egy intésre a főnökből beosztott
a gondozóból- gondozott
kutyából-szalonna, szalonnából -kutya,
butából -okos, okosból meg buta.
A vízből lehet bor a borból pedig víz lesz
mert a mai napon minden de minden lehetséges!

Így lett belőlem is alkalmazott, méghozzá könyvtári!

S lett helyettem nyugdíjas Ica, Marika és Ági.

Ezek után ne lepődjön meg senki,

ha nőies vonásokat fog rajtam felfedezni!

Ma van Szent Mihály napja,
éltessen az Isten sokáig, Pista!
Ezt kívánja az öreg Basszista,
ki a bort is pályinkával issza!
Hóttig a barátsággal…

FECSKEMADÁR ÉBRESZTI A FALUT…

A fecskemadár ma korán ébredt elhatározta, hogy most ő ébreszti a népet.Örültek is néhányan a népek egy kettő azt mondta jó, hogy felébresztett. Más emberek azt mondták hagyja békén őket, ébresztgessen másokat akik örülnének. Szegény fecske azt hitte mások is örülnek. A kis buta fecske mikor felébredt azt hitte minden ember örülne, de ez nem jött be! Fecskemadár hazarepült és gondolkodott egy keveset, egyszer határozott egyet elköltözik máshova ez az ötlet jó lesz! Bepakolt ami kell a nagy utazáshoz, néhány kukacot ott is talál gondolta magában. Azzal elrepült sebes szárnyakkal valami helyre. Repült, repült amíg nem talált egy jó helyet, addig repült, repült amíg el nem ért Afrikába. Ott aztán örült aztán azt gondolta, hogy soha többé nem ébresztgeti a népet! Ahogy elmondta kezdett fészket rakni, alakult is a fészek egyre szebb lett és puhább. Hamarosan kész lett, a fecske is elfáradt, lefeküdt a fészkébe és pihengetett. Pihenés közben azt gondolta, hogy jaj de elfáradtam jaj de jó , hogy elkészült a fészek még ma. Mikor már pihent eleget kezdett éhesedni gondolta keres néhány kukacot lassan , lassan eljött az éjszaka a kis fecskének hiányzott az otthona. Azt gondolta magában de rossz, hogy elköltöztem. Nem baj holnap visszarepülök. Hamarosan eljött a reggel és a kis fecske neki indult az útnak. Lassan , lassan hazaért és hú de megörült. Senki nem bírta elképzelni mennyire örült. Örömében repdesni kezdett és azt mondta örömében, hű de jó hű de jó , hogy hazaértem. Nagy, nagy örömében elfáradt és lefeküdt a selyem puha ágyába. Azért mondtam el ezt a kedves kis mesét, hogy örüljenek felnőttek és gyerekek!

A PÓRUL JÁRT MACSKA!

A házban csend van kis egér lopakodik a konyhába. Ám de nem olyan könnyű, mert cirmos a macska ott leselkedik a konyhában mivel érzi , hogy egér van a házban. Az egér egy óvatlan pillanatban áthalad a sajt egyik lyukában , de a macska sem rest utána fut és felborít mindent futtában. Futottak, futottak míg az egér fel nem futott a könyvespolcra. A macska nem látta ám , hogy hova futott körülnézett futtában, és ahogy nézett, nézett a könyvespolcnak ütközött. Így mondtam el a pórul járt macska történetét, hogy milyen ügyetlen volt a szerencsétlen macska!

A KIS TÖRPE

Az erdőben a gombaházban kis törpe lakik békésen éldegélve. Egy napon jó időben a törpe úgy határozott, hogy kimegy a tóhoz úszni egyet . Úszott egyet és ment a rétre virágot szedni. Szedett is egy akkora csokorral, hogy olyat még senki se látott. Bement a házába és vízbe tette a virágot. Aztán kiment megint és elment vissza a rétre ott talált egy soklevelű virágot. Tetszett is a törpének le akarta szedni de olyan hosszú volt, hogy nem bírta leszedni. Aztán ment tovább és talált egy katicát annak ráült a hátára és a katica felszállt – gondolta magában ilyet még sose láttam, sokáig repült a manó, pont estig, addigra a katica pont le is szállt az ő kis háza elé. A manó leszáll és bemegy a kis házába lefeküdt és mély álomba zuhant, a mi kis törpénk!

A NAPRAFORGÓ ÉS A CSÚNYA KUKAC!

Volt a kertben egy aranyos napraforgó. Boldogan éldegélt a kertben, azon a napon nem volt boldog mert kukacos vendég érkezett. Jaj , jaj most mit tegyek ez a ronda kis féreg elcsúfítja az én gyönyörű szirmaimat. Szegény kis napraforgó kiabált de ez nem segített a kukac egyre jobban rágta a napraforgó szárát. A napraforgó gazdája úgy döntött , hogy meglocsolja a virágját. Kiment a kertbe nagy boldogan és ahogy meglátta a síró napraforgót és a kukacot neki borult a kukacnak és elhajította aztán azt mondta: menj innen ne rágd meg az én kis napraforgómat! A virág pedig a hosszú naptól lepihent és elaludt!!!

Azt mondják az okosok,
közöttünk a hangya sok!

Lássuk be bölcsen, másképp nem is lehet,
– valahol a hangyák is csak emberek!

Ha már ember a hangya,
mert így nevelte a jó anyja,
s ha a szorgalma se hiányzik
mert az ma már nem hiánycikk,
akkor a hangya csodát tud tenni!

Nem is kell messzire menni,
csak e táblasorra nézni.
Amit itt lát az ember
azt felsorolni nem kell,
mert beszél az magáról,
– a sziszifuszi munkáról…

Azok a szorgos dolgos hangyácskák,
akik szorgalmasan szabták, varrták,
itt vannak mind felsorolva,
ahogy illik rímbe rakva:

Ica, Irma, Valika
Margó, Pötyi, Nyuszika,
Erzsike és Katika,
Rózsika meg Magdika!

Ám akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre,
akikre a teremtőjük is oly nagyon büszke,
akik nélkül nincs fakard, se keljfeljancsi
az Hamari Imi meg Kormos Józsi!
A virágtartó se más mint lapított sörösdoboz,
amit nagy leleménnyel formált meg Fakó Lajos!
És aki e szavakat hozza és viszi
az bizony nem lehet más mint, Éles Misi.

Sokan kívántak boldog szülinapot nekem,
akik ki tudja miért ( ?)  –  de  kedvelnek engem.
A lelkemben béke van és áradó szeretet,
ezt kívánom azoknak is akik köszöntöttek!

“EGY NEMZETNÉL SEM VAGYUNK ALÁBBVALÓK” Zrinyi Miklós

“Merjünk kicsik lenni”! Jelentette be ceremóniális ( ünnepélyes) körülmények között évekkel ezelőtt egy külsejében is jelentéktelen figura! Merjük megtagadni a határon kívül rekedt
testvéreinket! Merjünk kollektív bűnösséget vállalni! Merjünk a Hotel Kempinskiben koccintani! Ezt sugallta, ezt sulykolta nyolc kemény éven át a már a nemzet említésétől is “kiütést” kapó gárda. Ne merjünk örülni kis és nagy sikereinknek még ha világraszólóak is, mert növeli a nemzet önbecsülését, identitástudatát. Mert ugyebár ha egy nemzet felemeli a fejét… Akkor ünnepel. Ünnepli tudósait, művészeit, ünnepli sikeres sportolóit! Most ismét felemelő érzés , magyarnak lenni mert ismét loboghatnak a nemzetiszínű zászlók, ünnepelhetjük úszóinkat: HOSSZÚ KATINKÁT, GYURTA DÁNIELT, vívóinkat, vízilabdásainkat, atlétánkat, ifjúsági világbajnok cselgáncsozó lányunkat GERCSÁK SZABINÁT! Természetesen azoknak is kijár az elismerés mindenkor akik még nem jutottak a csúcsra ám a tehetség ott bujkál bennük! Legyünk büszkék elismerésre méltó teljesítményükre s ne csak így augusztus huszadika táján!Merjünk végre azok lenni, akik vagyunk! Hajrá Magyarország Hajrá magyarok!

“Ki mondja meg, mit ád az ég?”

Vörösmarty Mihály: Jóslat

Mély gödör szélén állunk  –   most minden romokban van, mert az országot egy sunyi, hamiskártyásokból álló, országrontó társaság vezette, akiket csak a jó “lapjárás” érdekelt, és “itt a piros, hol a piros” össznépi becsapós játékot játszattak velünk. S elbizakodott gátlástalansággal próbálták  kiforgatni maradék jussából is az évtizedek alatt “gyermekké” tett népet! A blöffölés nagymesterei “összezártak”  –  a választott képviselőkkel –   s együtt hazudták le a csillagot is az égről. Aztán Feri bohóc “őszödi igazságbeszédének” szándékos kiszivárogtatásával tesztelték, majd gumilövedékkel lövették, az Istenadta népet!  Közös bűnük, s a “zsiványbecsület” tartotta együtt őket nyolc hosszú éven át s ez alatt csaknem sikerült teljesen kifosztaniuk, szellemi és fizikai állapotában tönkretenniük a nemzetet. Bűnösök akkor is, ha nem tudták mit cselekszenek de még inkább bűnösök,  –  ha tudták,  –  hogy hazát árulnak! Akár így van, akár úgy van  –  boldogabb népeknél ezt nemzetárulásnak nevezik! –  “Merjünk kicsik lenni!” hangzott el a külügyminiszteri kinyilatkoztatás. És mertek kicsik  lenni! Kormánytagok, élükön a miniszterelnökkel  elmentek a Kempinski Hotelbe a román miniszterelnökkel együtt örülni,  évfordulót ünnepelni, koccintani  arra, hogy Erdélyt Romániához csatolták. És mertek kicsik lenni a kettős állampolgárság  megtagadásánál, mertek kicsik lenni és mertek  riogatni huszonhárommillió román munkavállalóval. És mertek  egy eszement miniszterelnöknek többször is bizalmat szavazni. Mertek kórházat bezárni, ágyszámot csökkenteni, vizitdíjat szedni, a betegeknek gyógyszer helyett széfet adni. Merték a világszínvonalú magyar iskolarendszert lenullázni.   Mertek csalni, lopni, hazudni. Merték önfeledten, két  kézzel szórni az adóforintokat ( kormánynegyed, végkielégítések stb. ) . És merték a falusi kis postákat, kis iskolákat, gyógyszertárakat bezáratni, a közbiztonságot, a vasútvonalakat megszüntetni. Ördögi eszközökkel  – az ördögi cél eléréséhez!  A huszonnegyedik órában vagyunk, mérhetetlenül eladósodva állam és  állampolgár egyaránt  – s  most a  megmaradásunk a tét! Mert már komoly igény merült fel  az ország felvásárlására, ( egy “nagyhatalom” első embere ugyanis önkívületében, gőgös elragadtatásában jelentette be, hogy  “fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot” )  mert van ivóvize, van folyója, és födje jó, legelőin a fű kövér! Jól látható jelei vannak, hogy ez az úr  nem a levegőbe beszélt. Ezt a népet sokszor akarták már elveszejteni, szemtől szemben: kardokkal, ágyúkkal, tankokkal  –  ám bankokkal, sunyin, alattomosan még sohasem! Már tapasztalhatjuk is, hogy a pusztításnak ez a formája a  legveszedelmesebb .  –  A tatárdúlás után lehetett ilyen állapotban az ország.  –  Ám  IV. Béla királyunk tudta mit kell tennie. Itt és most   új honfoglalás  – pontosabban  honvisszafoglalás kell! Vissza kell “perelni” ami a mienk!   –   Persze felvetődhet a kétségbeesett és történelmietlen kérdés, ha így túl lehet adni  az országon, annullálni  –  ezerszáz évet, akkor érdemes volt – e  idejönni itt letelepedni? Nem lett volna bölcsebb ha őseink mindent feladva, visszafordítják lovaikat, szekereiket s a besenyők, bolgárok nyilaitól rogynak össze a senki földjén?! Legalább férfias, hősi küzdelemben jött volna el a vég s nem hosszan agonizálva, szégyenteljes körülmények között. Játszadozhatnánk a gondolattal, hogy mi lett volna ha… Ha egy merész jós transzba esve megmutatja a Vezérnek a jövőt! Az ezerszáz esztendőt, kegyetlen vérfolyamaival, testvérharcaival. Láttatva Koppány felnégyelt testét, a Dózsa égett húsából lakmározókat, Hunyadi László, majd a jakobinusok fejehullását, Muhit, Mohácsot,  Nagymajtényt, Madéfalvát, Világost, 1849 és 1956 mártírjait, vértanú miniszterelnökeit! –  És megmutatva mi jutott a mérleg másik serpenyőjébe : mi vethető össze az iszonyattal.  –  Hallhatta volna a Vezér, hogy papok érkeznek majd napnyugatról elhinteni a hit magvait, valláserkölcsi tilalomfákat felállítani, kezelhetővé, kezessé tenni az addig oly rakoncátlan lovas népet. Hallhatott volna Szent István király művéről arról, hogy a kereszténység megtartó erővé vált, amely itt fogta,ide kötötte Árpád népét. Megjelenhetett volna lelki szemei előtt a tatár áradat után újraéledő, újjáépülő ország s, hogy Hunyadi János bástyaként védelmezi az országot és a nyugati civilizációt. Láthatta volna lelki szemeivel felemelt fejű, szabadságszerető népét hosszabb – rövidebb  ideig karddal a   kézben. De ne játszadozzunk tovább, térjünk vissza a valóvilágba s tegyük fel a kérdést Vörösmarty Mihállyal:  Ki mondja meg, mit ád az ég? A hátborzongatóan mai választ is költő adja meg:  “Fut, fárad a sok idegen. / Miért? hogy tápja  meglegyen, / S mi tőlük várjuk a csodát / Fölékesíteni e hazát? / E jog nekünk / Szent örökünk.” Igen ez a  maradék haza  –  a mi jussunk. Bánjunk is  vele hűséggel, óvjuk, védelmezzük szeretettel. –  Az írás szerint, Árpád honfoglaló népének száma  – asszonyostól,gyermekestől, öregestől – talán ha negyed millió lehetett. Ma ennek a számnak többszörösével nem veszíthetjük el az eddig megőrzött örökséget!
2010.július. Éles Mihály